Bárány Attila fergeteges bulija az augusztusi Sóstó Fiestán

Az augusztusi Sóstó Fiesta egyik sztár Dj-je a szakma „nagy öregje”, az egyik legnépszerűbb hazai lemezlovas, Bárány Attila volt. A profi cd-pörgető legendásan jó hangulatú bulikat tart, ez a Parkfürdőben sem volt másként, ráadásul a szexi táncos lányok a jó látványról is gondoskodtak.
Már 80-as években a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Balatonalmádiban található Panoráma Disco-ban kapta.Hamar felfigyeltek tehetségére és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken lehetett találkozni vele. Mind a mai napig rezidens a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött.
Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance zenét kedveli.1997-ben indult rádiós karrierje, ekkor már műsort vezetett az akkor még 8 órában sugárzó budapesti rádióban, amelyben később DJ-ként és műsorvezetőként is debütált.2002-ben ugyanitt már a rádió zenei igazgatója, majd programigazgatójaként dolgozott.
2005 decemberétől átigazolt a Rádió 1-hez. Azóta ő vezeti vasárnaptól csütörtökig a Disco*s Hit és a szombati Saturday Night*s Hit című műsorokat, melyben a hazai DJ elit tagjait látja vendégül. Eddigi lemezei, amelyeket DJ Jovánnal közösen készített: Dark Blue, Dark Blue 2, Dark & Blue Classic és Millenium, Dark & Blue Classic és Millenium 2, Disco*s Hit.
Olvasd el a kapcsolódó cikket! A kelet-magyarországi bulik a legjobbak! – beszélgetés Bárány Attilával[Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra - Hazai Sztár]
Még több kép a nyárzáró Sóstó Fiestáról:
Josh és Jutta koncert a Sóstó Fiestán[Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
Az olasz Chocolate Funk a Sóstó Fiestán [Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
Fiesta-hangulat a Sóstó Fiestán [Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
Fenyő Miklós koncert a Sóstó Fiestán[Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
MCOnet - Sóstó Online

Több információt olvashatsz a www.sostofiesta.hu , Sóstó Gyógyfürdők Zrt. ill. a Sóstói Parkfürdő oldalakon.
Még több kép a nyárzáró Sóstó Fiestáról:
Josh és Jutta koncert a Sóstó Fiestán[Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
Az olasz Chocolate Funk a Sóstó Fiestán [Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
Fiesta-hangulat a Sóstó Fiestán [Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
Fenyő Miklós koncert a Sóstó Fiestán[Nyíregyháza - Nyíregyháza-Sóstó – Sóstó Fiesta – 2008.augusztus 17 – Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - Parkfürdő- Rendezvény - Kultúra]
MCOnet - Sóstó Online
Kép információk
Nagyobb méretben:
Teljes képméret: 500px/375px
Tényleges képméret: 350px/263px
A file mérete: 10.19 kb
Téma neve: Bárány Attila fergeteges bulija az augusztusi Sóstó Fiestán
Képek száma: (50) db. kép