Sóstó Fiesta

H i r d e t é s

Szeretem a Sóstó Fiesta közönségét – beszélgetés Fenyő Miklóssal
2008. aug. 19., kedd, 18.34.13


A nyárzáró Sóstó Fiesta legelső fellépője a rock and roll hazai nagykövete, a Csókkirály, a Csók a családnak és más örökbecsű slágerek megalkotója, Fenyő Miklós volt. Az egy órás jampi buli után kicsit kimelegedve, de mosolyogva adott interjút Mr. Rock and Roll.

 


Hogy tetszett a Sóstó Fiesta hangulata, a közönség?

A hangulat nagyon jó volt, a közönség pedig nagyon aranyos. Ők szeretnek engem, én őket, úgyhogy nincs hiba.

fiesta

Szeretem a Sóstó Fiesta közönségét – beszélgetés Fenyő Miklóssal

A koncert alatt is említette, hogy többször járt már Nyíregyházán. Milyen emlékek fűzik a városhoz?

Igen, sokszor voltam már itt, konkrétan Sóstón is, ha jól emlékszem volt ott egy Ifjúsági park, ahol felléptem párszor. A művelődési házban is volt több Hungária koncert, de a legnagyobb élmény a Made in Hungária című musical előadás volt a Móricz Zsigmond Színház rendezésében. Már a premieren is itt voltam, de nem játszottam a darabban, viszont az utolsó két előadásba meghívtak vendégként, és a Szabadtéri Színpadon együtt játszottam Mészáros Árpád Zsolttal.

fiesta

Szeretem a Sóstó Fiesta közönségét – beszélgetés Fenyő Miklóssal

 

Immár tradícióvá vált a nyár végi koncertje a Margitszigeten, ami idén augusztus 23-án lesz, tehát 6 nap múlva, ahol Mészáros Árpi az egyik sztárvendég. Akkor innen az ismeretség?

Igen, pont ez is az oka, hogy meghívtam.

fiesta

Szeretem a Sóstó Fiesta közönségét – beszélgetés Fenyő Miklóssal

 

A másik fellépő, aki ott lesz a hagyományos nyár végi koncerten, az a jelenleg is a színpadon éneklő Lola. Ő hogyan került a képbe? Hiszen teljesen más műfajban tevékenykedik.

Az a helyzet, hogy a Made in Hungáriából készül egy film és úgy volt, hogy Lola játszik benne egy szerepet. Ez végül mégsem így lett, de ez engem már nem érint, attól még meghívtam.

fiesta

Szeretem a Sóstó Fiesta közönségét – beszélgetés Fenyő Miklóssal

 

Ha már a filmnél járunk: 2001-ben mutatták be életrajzi ihletésű Made in Hungária c. musicaljét, és 2008 elején jött a döntés végre, hogy készüljön belőle film is. Valószínűleg nagyon sok rajongóban motoszkál a kérdés: hogy haladnak a munkálatok?

Szerencsére jól halad, szerintem a felén már túl van a forgatás, úgy a két harmadánál járhatunk. Még van jó pár forgatási nap, utána pedig kezdődhetnek az egyéb munkálatok.


Kovács Tünde



Nézze meg a koncerten készült fotókat! Fenyő Miklós koncert a Sóstó Fiestán[


-kt-

További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek

Szólj hozzá a fórumon!

 

Partnereink:
Sóstó Gyógyfürdő Zrt.

Sóstó Online

MCOnet Magyarország

Sunshine Rádió

Zene Online

Sóstó 2007 Fiesta Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet Hungary