2008. aug. 23., szombat, 22.42.46
Az augusztusi Sóstó Fiesta egyik sztár Dj-je a szakma „nagy öregje”, az egyik legnépszerűbb hazai lemezlovas, Bárány Attila volt. A profi cd-pörgető legendásan jó hangulatú bulikat tart, ez a Parkfürdőben sem volt másként, ráadásul a szexi táncos lányok a jó látványról is gondoskodtak. A szabadszájú és humoros Báránnyal a fellépés előtt beszélgettünk.
-
Nem ismeretlen terep a számodra Nyíregyháza, és a Parkfürdő sem. Mi a véleményed a Sóstó Fiestáról?-Szeretek ide járni, mint gondolom tudod, a nyárindító Fiestán is felléptem, de érdekes módon ez a mostani jobba tetszik. Persze van bennem egy kis félsz is, hiszen a múltkor mindenki ugyanabban a műfajban zenélt, most viszont vegyes a felhozatal, és ezt a fajta közönséget úgy gondolom nehezebb megfogni, de nagy kihívás is.

Munka közben
-Mivel készültél ma estére, lesz valami különlegesség esetleg?-Én nagyjából ugyanazokat szoktam játszani egy 2-3 hetes intervallumban, de a dalok sorrendje más, erre nagyon odafigyelek. Egy-két újdonság persze mindig van.

Őrjöngés
-Mit gondolsz, van-e különbség a budapesti, és a vidéki, pl. a kelet-magyarországi fiatalok zenei ízlését illetően?-Nem mondanám, hogy olyan nagy lenne a különbség. Bár én azt szoktam mondani, hogy a vidéki, kiemelten a kelet-magyarországi bulikat sokkal jobban szeretem, mert nem tudom, milyen okból kifolyólag, de sokkal több party-zó fiatal van itt, ráadásul az emberek itt őszintébben mutatják ki az érzéseiket. Sokkal jobban odafigyelnek rám és egymásra is, ettől bensőségesebb a buli hangulata. A fővárosban nehezebben engedik el magukat az emberek, inkább odafigyelnek a ruhájukra, a cipőjükre, mint az érzésre.

A kelet-magyarországi bulik a legjobbak!
-Mik a jövőbeli tervek? Új lemezt tervezel kiadni mostanában?
-Ebben az évben még három lemezt készítek, vélhetően egy klublemez is lesz Antonioval közösen, ami valószínűleg szeptemberben fog megjelenni. De közben készülnek saját számok is, ma este például egy olyan számmal fogok zárni, amit múlt héten fejeztünk be. Ugyanis én másfél éve ugyanazzal a zenével zárom a fellépéseket, amire ráénekeltem a „Pocsolyába léptem”-et, de ezt már nagyon untam, úgyhogy kitaláltunk valami újat, és ezt szeretném megmutatni a Sóstó Fiesta közönségének.
Kovács Tünde
Még több kép Bárány Attiláról itt vagy a képekre kattintva : Bárány Attila fergeteges bulija az augusztusi Sóstó Fiestán
-kt-
További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Szólj hozzá a fórumon!
További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Szólj hozzá a fórumon!